MFP-AEE/2019 Orvosi Eszköz
MFP-OUF/2019 Óvoda udvar
MFP-KKE/2019 Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására
Rendezvények
Választási szimulációNDI programtalálkozó Göncön A Nemzetközi Demokrácia Intézet magyarországi Közösségi kapcsolatépítő programjának újabb találkozóját tartották 2012. 05. 18-án, pénteken Göncön, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A 2011 augusztusa óta zajló programsorozat egyik legfőbb
célja a fiatalok bevonása a helyi közéletbe, társadalmi tudatosságuk,
vitakultúrájuk fejlesztése. A megyaszói, edelényi és gönci résztvevők Sivák János Gönc város polgármesterének köszöntője után, Forgács István országos programvezető irányításával egy önkormányzati választást játszhattak el. Megismerkedhettek annak törvényi
hátterével, a választás lebonyolításához szükséges elengedhetetlen
feltételekkel. Kipróbálhatták azt, hogy hogyan is zajlik mindez a valóságban.
Mindezekhez Barcsák-Nagy Beáta Dóra Gönc város jegyzője és Krózser
Julianna Gönc Város aljegyzője nyújtott alapos szakmai segítséget. A három polgármesterjelölt vitáját követő helyi választási szimulációt végül ifj. Nagymáté László nyerte, a gönci gyakornokok nem kis örömére. A eseményen részt vett a program
szlovákiai vezetője Ondrej Poduska is. A következő találkozóra júliusban kerül sor Göncön, ahová már a Szlovákia négy településéről érkező vendégeket is várják.
Szemánné
Ortó Ildikó a program helyi koordinátora |