



Közmunkaprogram – Szemétszedés
A mai napon sem tètlenkedtek dolgozóink: a településünke bevezető út mentén gyűjtöttèk össze a felelőtlenül eldobàlt szemetet, eredményes munkájukat számos, hulladékkal töltött zsàk bizonyítja. A kezdődő turista szezon szempontjából nagy fontosságĝal bìr, hogy a városunkba èrkező vendégeket milyen látvány fogadja Göncre èrkezèskor ès tudjuk, hogy az első benyomások meghatározóak lehetnek. A ma elvègzett munka alapja…







Tájékoztatás
Tájékoztatás az „Élhető település” pályázat jelenlegi helyzetéről: Befejezéséhez közeledik a parkjaink felújítását, patakpart rendbetételét célzó pályázat, melyet még az előző ciklusban nyert és kezdett el önkormányzatunk. Az elfogadott tervek szerint a kivitelezés záró programjaként kültéri bútorok kerülnek elhelyezésre, illetve a szakemberek által veszélyesnek minősített fák eltávolítása következik. A Huszita házzal szemben 2 darab gesztenyefa kerül…